Halak

1976-ban Számadó Ernő a következőket írja a „Régi érmelléki halászat” című munkájában: „Érmellék, nagyhajdanában Hómosó völgye az utóbbi esztendőkig a halászok, csíkászok, pákászok, nádaratók, sulyomszedők, vadászok, darvászok, madarászok paradicsoma volt. A roppant kiterjedésű nádasok, mocsarak, morotvák, láperdők, dágványok, tavak, erek: atermészet terített asztala eleve meghatározta az itt lakók életfeltételeit, életformáját, foglalkozását. Jobbára csak az ún. élőszigeteken folyt a mezei gazdálkodás, de sokkal inkább a lápvilágból kiemelkedő lankás partokon és domboldalako a szőlőművelés. A szigetvilágban a legeltető állattenyésztés is jelentős volt, de a Hómosó völgye illetve az Érmellék főképpen halászatáról és boráról lett messze földön híres.”

A folyószabályozások valamint lecsapolások ezen világ végét jelentették, ezeknek az élőhelyeknek töredékét hagyva maguk mögött. Összehasonlítva a régebbi térképeket és a rendelkezésünkre álló szakirodalmat, rekonstruálhatjuk úgy az élőhelyek sokféleségét, mint azon fajok sokaságát, melyek ezen élőhelyeket benépesítették.

Az Érmellékét érintő lecsapolási tervek (annak érdekében, hogy az itt található területeket mezőgazdasági területekként hasznosítsák) már a XIX. századtól kezdődően léteztek. Több helyi kísérletezés után, a munkálatokat 1967-ben kezdték el és 1972-ben egy 91 km hosszú főcsatorna kiásásával fejezték be. Ehhez lecsapoló árkok sokasága csatlakozott. Számos hidrotehnikai munkálatot végeztek, melyek a földrajzi és biológiai jellegzetességek radikális megváltoztatásához vezettek, magukba foglalva a halfauna drasztikus megváltoztatását is (Wilhelm és mtsai. 2002).

Ezeknek a munkálatoknak köszönhetően a környék halfaunája jelentősen megváltozott, egy része az állóvizi (stagnofil) fajoknak eltűnt, míg egy másik részének az elterjedési területe jelentősen csökkent, jelen pillanatban elsősorban másodlagos élőhelyeken lévén jelen (lecsapoló árkok, kanálisok stb.). Ezek helyén megjelentek a tág tűrőképességű és az invazív fajok (azon fajok, melyek természetes körülmények között nem voltak jelen az adott területen, az embernek köszönhetően jelentek meg és jelen pillanatban sikeresen szaporodnak és kiszorítanak egyes őshonos fajokat). Egyesek ezek közül ideális feltételekre találtak, emiatt jelen pillanatban újabb területeket hódítanak meg (ezüstkárász, törpeharcsa, fekete törpeharcsa, naphal stb.). Ezeknek köszönhetően egyes őshonos halfajok álományai jelentős mértékben csökkentek, mivel nem voltak felkészülve az idegen fajokkal való versengésre. Az egyik ilyen veszélyeztetett állóvizi halfajról – a széles kárászról (Carassius carassius) – 1887-ben Herman Ottó a következőket írja: „bajosan képzelhető el némileg állandó természetű mocsaras víz amelybe a kárász be ne jutna, mint tudjuk, leginkább a barangoló madarak útján.” Az utóbbi évtizedekben viszont ennek a fajnak az elterjedési területe jelentős mértékben csökkent (Bănărescu 2005), sok olyan helyről eltűnt, ahol azelőtt jelentős mennyiségben volt jelen. Az általunk végzett felmérések során nem került elő a faj, de ugyanakkor az utóbbi években közölt kutatások sem említik a fajt az Érmellékéről (Wilhelm és mtsai. 2002).

Számadó (1976) megemlíti hogy a halak mérésekor a réti csíkot (Misgurnus fossilis) a többi fajtól külön mérték. Ebből is észrevehető az Érmellékének mocsaras jellege, ahol a réti csíknak jelentős állományai éltek. Jelen pillanatban ugyan jelen van a területen ez a faj, állományai viszont jelentős mértékben visszaszorultak, nagyjából a valamikori ártér lecsapolóárkaira korlátozódnak. Ugyancsak Számadó munkájában olvashatjuk Vincze István érkeserűi öreg halász elbeszélését, miszerint „Nem egyszer történt, hogy 6-7 mázsa hal került a hálóba. De az is megtörtént – emlékszik vissza az öreg –, hogy amikor be akartuk emelni a csónakba a teméntelen mennyiségű halat, bizony kiborultunk, elmerültünk. Négy mázsát tudtunk rendje-módján kiemelni. Persze legjobb volt, ha sikerült alkalmas partot érni, kiugrani a csónakból és szárazra húzni a zsákmányt. Apróbb halaknak számítottuk a félkilós-kilós halakat. Nagy halnak a 7 kilóstól a 15 kilósokig. Hát ezek már jókora anyahalak voltak. De hát olyan erős hálónk volt, hogy egy ökröt is el tudtunk volna vele húzni.” S ha minde jól ment, reggelente szekérsorok vitték Érmihályfalvára, Székelyhídra, Bihardiószegre, Nagyváradra, Nagykárolyba, Szatmárra a halat, piacokra, vásásrokra vagy az állomásokra, ahol a halkereskedők már várták a friss, ízletes érmelléki halat. Ez a rövid beszámoló is rávilágít arra, hogy milyen változásokon ment keresztül ez a vidék, mára mennyire megváltozott a táj jellege.

Ajánlások az Ermelléken található védett területek helyreállításához, megőrzéséhez:

Jelen pillanatban az egyik legnagyobb probléma az Érmelléken található holtágak kiszáradása, eltűnése. Ennek elkerülésére jelentős élőhely-restaurációs beavatkozásokra van szükség, elsősorban a talajvízszint növelése/emelése érdekében. Ennek pozitív hatása nemcsak természetvédelmi szempontból lesz jelentős hanem mezőgazdasági szempontból is. Ugyanakkor a helybeli lakosságnak is hasznára lesz azáltal például, hogy az aszályos időszakokban a kutak sokkal ritkábban fognak kiszáradni.

Egy másik jelentős probléma a nedves területek lecsapolása és mezőgazdasági területekként történő hasznosítása. Ezen problémát az érvényben lévő jogszabályok is szabályozzák, viszont a képzett személyek hiánya illetve a nemtörődömségnek köszönhetően ezen jogszabályok nincsenek alkalmazva. Szükség van a Környezetvédelmi Őrség és a Környezetvédelmi Ügynökség bevonására ezen ilegális tevékenységek (elsősorban a kiszáradt holtágak beszántása) megakadályozása érdekében. Amennyiben ez nem történik meg, visszafordíthatatlan változások állnak be.

Egy másik probléma, amellyel terepkiszállásaink során nem találkoztunk viszont nagyon nagy valószínűséggel jelen van a területen a gyomírtók és rovarirtók valamint a különböző műtrágyák használata. Esőzésekkor ezek bemosódnak a környező természetes vizekbe, jelentős változásokat idézve elő ezekben az ökoszisztémákban. Tisztában vagyunk azzal, hogy jelen pillanatban szinte lehetetlen ezek használatának teljes mértékű betiltása, viszont ezt mindenképp csökkenteni kellene illetve a természetes vizek közvetlen szomszédságában található területeken teljes mértékben be kellene tiltani.

Az invazív fajok térhódítása országos szinten jelenlévő probléma, melynek ellenőrzése és megfékezése szinte lehetetlen. Felméréseink során a következő invazív fajokkal találkoztunk: ezüstkárász (Carassius gibelio), kínai razbóra (Pseudorazbora parva) naphal (Lepomis gibbosus) és törpeharcsa (Ictalurus sp.). A lápi póc (Umbra krameri) hosszútávú fennmaradása érdekében fontos lenne az amurgéb (Perccottus glenii) megjelenésének és elterjedésének elkerülése. Ezen fajt a szomszédos területekről, Magyarországról, több helyről is jelezték már. Az amurgéb versenytársa a lápi pócnak úgy az élőhely, mint a táplálék szempontjából azonban ennél sokkal agresszívabb.

Szükséges a ROSCI0068 Diószeg Natura 2000-es terület adatlapját kiegésziteni a lápi póc (Umbra krameri), szivárványos ökle(Rhodeus (sericeus) amarus), vágócsík (Cobitis (taenia) elongatoides) és réti csík (Misgurnus fossilis)fajokkal, illetve olyan védelmi tevékenységek belefoglalása a terület kezelési tervébe, melyek ezen őshonos halfajok hosszútávú fennmaradását biztosítják.