Növényzet

Az Ér völgyének ősi növényzetét a vízhez kötődő élőhelyek határozták meg. A lecsapolások előtt kiterjedt mocsarak és lápok, végeláthatatlan sásosok, nádasok, zsombékosok, rétek, hínarasok, valamint az ezekhez kapcsolódó üde erdők, ligeterdők és égerlápok voltak jellemzőek.

Az erdőirtások, a magasabban fekvő részek feltörése után a legnagyobb változást a táj élővilágában a XX. században végzett, az 1970-es évekre kiteljesedő lecsapolási munkálatok hozták. A hajdani lápvilág helyén mezőgazdasági területek, szántók és kiszáradó gyepek, valamint árkok és csatornák jelentek meg, sokfelé megfigyelhetőek a másodlagos szikesedés nyomai is.

Az Érmellék magasabbrendű flóráját (amelybe az ún. edényes növények: harasztok, nyitvatermők és zárvatermők tartoznak) Karácsonyi Károly nagyszerű feldolgozása és a jelenleg folyó kutatások alapján 1000-nél több növényfaj alkotja. A lápi, mocsári fajok egy része eltűnt vagy visszaszorulóban van, míg mások most is jellemzőek a mélyebb fekvésű, üde területeken, holt medrekben és mocsármaradványokban. Kérdéses a fennmaradása a furcsa életmódú, rovaremésztő hínárnak, az aldrovandának (Aldrovanda vesiculosa), vagy a nemkevésbé érdekes, négylevelű lóherére emlékeztető vízi páfránynak, a mételyfűnek (Marsilea quadrifolia). A hajdanán oly gyakori és jellemző kolokán (Stratiotes aloides) is fokozatosan visszaszorult. A nádas-gyékényes-kákás, valamint harmatkásás, mételykórós mocsarak, magassásosok kisebb-nagyobb állományai ugyanakkor még többfelé megfigyelhetőek. Jellemzőek emellett az üde és mezofil gyepek, valamint löszös legelők is.

Értékes élőhelyet jelentenek az őszi vérfüves, helyenként kékperjés (Molinia sp.) láprétek és egyéb üde gyepek, amelyekben néhol felbukkan a pompás kosbor (Orchis elegans), a mocsári lednek (Lathyrus palustris), a réti iszalag (Clematis integrifolia) vagy a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) „enciánkék” virágai is.

Az Érmelléken többfelé találkozhatunk szikes gyepekkel is, ritkán padkás kifejlődésben, kigyófarkfüves-vékony útifüves szikfokokkal és bárányparéjjal (Camphorosma annua). A kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) a szikesedő mocsarak, rétek növénye. A többfelé felbukkanó sziki kocsord (Peucedanum officinale) néhány helyen jelentős sziki magaskórósokat alkot, közösen a réti őszirózsával (Aster sedifolius), vagy a nemrégen feltárt fátyolos nőszirommal (Iris spuria).

A Janka-füstike (Fumaria jankae) az Érmellékről leírt bennszülött növény, amely előfordult Székelyhíd mellett is, bár az utóbbi időben nem sikerült újra megtalálni.

Természetközeli erdők (az égeres láperdőkön kívül) alig-alig láthatóak. Érhatvan mellett keményfás-ligeterdők maradványait találjuk, itt rábukkanhatunk a Tiszaparti-margitvirágra (Leucanthemella serotina) is.

Az Ér teraszain, a völgyet szegélyező dombokon száraz gyepek, löszgyepek maradványait találjuk, melyek ritka szépsége a hegyi kökörcsin (Pulsatilla zimmermanni).

A környék nevezetessége az Ér völgyének közelében található maradványláp, a Csíkos-tó. Úszólápja, éger- és tőzegmohás fűzlápja igazi kuriózumnak számít itt.

Sok más vidékhez hasonlóan a növényzetben megjelentek hívatlan jövevények is. Az özönnövények (invázív fajok) között a parlagfű és a betyárkóró mellett sokfelé kezd felbukkanni az amerikai származású, egyébként dekoratív selyemkóró (Asclepias syriaca). A vizek, csatornák mentén és üde területeken veszélyes térhódítóvá vált a mind többfelé látható invázív cserje, a gyalogakác (Amorpha fruticosa), de sokfelé felbukkan a zöld juhar (Acer negundo) is. A lágyszárúak közül megjelentek az aranyvessző (Solidago spp.) és a vadcsicsóka (Helianthus tuberosus s. l.) fajok, további terjedésük valószínű. A fehér akác (Robinia pseudoacacia) és a bálványfa (Ailanthus altissima) az Ér völgyet szegélyező dombokon, löszös letöréseken jellemző.