Kétéltűek, hüllők

A kétéltűek jelenléte szorosan összefügg a megfelelő minőségű vizes területek jelenlétével, hisz az összes érmelléki faj vízbe rakja petéit és az ezekből kifejlődő gőte lárvák vagy béka ebihalak vizes környezetben fejlődnek tovább felnőtt alakjukba. Ezek a víztestek lehetnek folyó vagy állóvízek, de a legkedveltebbek az alacsony vízállású, könnyen felmelegedő, tiszta vízű, gyakran időszakos tócsák, kiöntött területek (1. ábra), árkok, stb. képezik.

A vizes területek nemcsak a kétéltűeknek fontos, hanem a hüllőknek is, például a részben vízi életmódú mocsári teknősnek (Emys orbicularis; 2. ábra) és a vízi siklónak (Natrix natrix), de az alföldi elevenszülő gyíkok (Zootoca vivipara) túlélése is szorosan összefügg ezekkel a területekkel. Az elevenszülő gyíkok alföldi jelenléte érdekes jelenlét, mivel az ország többi populációi hegyvidéken élnek. Valószínű, hogy ez a faj is, mint például a mocsári béka (Rana arvalis) és a kis tavi béka (Pelophylax lessonae) is, a jégkorszaki maradvány vizes területek jellegzetes lakóiként maradtak fenn.

A legtöbb kétéltű faj a vizes területeket csak tavasszal keresik fel szaporodás céljából. Néhány faj mint például a vöröshasú unka (Bombina bombina; 3. ábra) és az ún. vízi vagy zöld békák (Pelophylax sp.) egész évi aktivitásukat a víztestekben – hacsak nem száradnak ki –, és a környező száraz területek határánal fejtik ki.

A gőték hosszabb időt, néhány hónapot is vízben tölthetnek, míg lejátszák násztáncukat és lerakják petéiket. Azonban mindkét faj esetében, a dunai gőte (Triturus dobrogicus) és a pettyes gőte (Lissotriton vulgaris; 4. ábra) esetében is, írtak már le egész évben vízben élő (szub)populációikat. Ilyenkor az átalakult, metamorfizált, gőték felnőtté, vagyis ivaréretté, válásuk ellenére sem hagyják el lárva jellegzetességeiket pl. a kopoltyúkat, amelyek a vizes környezetben való életmódot segítik elő. Legtöbbször a vízben visszamaradó gőtéket a megfelelő tisztaságú, hőmérsékletű, mélyvizű, haltól mentes és táplálékban gazdag víztestek tartják vissza, de a megfelelő szárazföldi élőhelyek hiánya vagy bizonyos akadályok jelenléte is, pl. a part meredeksége, is okozhat hasonló életmódú közösségeket. Hasonló pettyes gőte szubpopulációt fedezett fel az egyik felmérő kollegánk is, Székelyhíd szomszédságában.

A barna ásóbéka (Pelobates fuscus; 5. ábra), a varangyok (Bufo sp.), a leveli béka (Hyla arborea) és az ún. barna békák (Rana sp.) csak rövid ideig tartózkodnak a víztestekben, általában amíg a párzás következtében lerakják petéiket, majd visszatérnek szárazföldi élőhelyeikre és áttérnek többé-kevésbé nappali vagy éjjeli életmódjukra. Egyes fajok egyedei vízben telelnek, míg mások szárazföldön. Mindegyik faj esetében léteznek olyan populációk, amelyek párzás, táplálkozás vagy telelés szempontjából az év bizonyos szakaszában vándorolni kényszerülnek és ilyenkor nagyobb számú kétéltű mozgást lehet észlelni (5. ábra). A hüllők esetében leginkább a vízi életmódú fajok vándorolnak. Párzás céljából, főleg a hímek, különböző víztesteket keresnek fel az ott élő potenciális partnerek miatt, miközben a nőstények a megfelelő tojásrakó helyek miatt hagyják el a víztesteket. Hasonló vándorlás tapasztalható a telelő helyek felkeresésekor és elhagyásakor is.

A fenti leírásban a vizes területek és a szomszédos természetes szárazföldi területek fontosságát próbáltam érzékeltetni a kétéltűek és hüllők fenmaradásának szempontjából. Mivel, főleg a kétéltűek esetében, különböző fejlődési stádiumban levő egyedek különböző élőhelyeket igényelnek, a fennmaradásuk komplex élőhely rendszer jelenlétéhez kötött. Egy bizonyos élőhelytípus hiánya vagy elvesztése a (szub)populációk helyi kihalásához is vezethet.

A szántóföldeket a kétéltű és hüllőfajok elkerülik és csak szorványosan jelennek meg rajtuk. Azonban néhány faj képes hosszabb-rövidebb ideig fennmaradni rajtuk pl. a barna ásóbéka és a varangyok, főleg a zöld varangy (Bufo viridis). De az összes fajra jellemző, hogy a szántóföldek közötti természetes, vagy félig természetes élőhely sávok a fajok fontos menedékhelyei (6. ábra).

Főleg a gyíkok, pl. a fürge gyík (Lacerta agilis) és a zöld gyík (Lacerta viridis) esetében, a meglévő gyep és bokorsávok a fajok elterjedését segítik elő és ugyanakkor az élőhelyek eltűnése és feldarabolodása miatt bekövetkező populáció szétszakadást és elszigetelődést is megelőzik (7. ábra).

A természetes gyepek, legnagyobb részt legelők, különböző fajoknak fontos élőhelye mint pl. a homoki gyíknak (Podarcis tauricus). Azonban a gyepek túllegeltetése itt is élőhely rombolást okozhat.

Ha ránézünk az érmelléki területhasználati térképre (8. ábra) nyilvánvaló, hogy az oly fontos egyöntetű nedves és szárazföldi területek nagy része már a múltté.     Ebből egyenesen következik, hogy az itt élő fajok populációinak nagy része kipusztult vagy esetekben kis létszámú populációkká zsugorodtak. Emiatt nyugodtan kijelenhetjük hogy az érmelléki fajok nagy része veszélyeztett helyzetbe került.

Szomorú tény az, hogy a maradvány élőhelyek és a rajtuk fennmaradó fajok helyzetét további veszélyeztető tényezők veszélyeztetik. Az intenzív mezőgazdaság a szántóföldek terjeszkédését váltotta ki, ezáltal sok gyep felszántásra került. A kis méretű kulturákat mind inkább felváltja a nagy területű monokulturák megjelenése és ezáltal megszűnnek a parcellák közötti oly fontos élőhely sávok. Ugyanakkor az intenzív mezőgazdaság a felhasznált kémiai szerek menyiségének növekedését vonta/vonja maga után. A nagy számú állattömegekkel, főleg juhokkal, történő túllegeltetés a gyepek kétéltűek és hüllők szempontjából rossz minőségű gyepeket eredményeznek (9. ábra).

A zöld energia nyerésének nevében újabb természetes területeket törnek fel pl. a napenergia parkok létrehozására. Az utak jelenlegi szerkezete nem gátolja meg a fajok úttestre való jutását ezért nap mint nap hatalmas mennyiségű, főleg kétéltű gázolást jelent, de nemcsak (10. ábra). A nem úton történő közlekedés további áldozatokat jelent.

A vizes területek szenyezése főleg a kétéltű lárvák és ebihalak túlélését csökkenti. A vizes területek (pl. holtágak) intenzív halgazdaságokká való átalakítása ugyancsak a kétéltűek számának csökkenését váltja ki, sőt helyenként a helyi kihalást is okozhat, hisz a ragadozó, de a mindenevő halfajok is szívesen fogyasztják a vízi életmódú lárvákat és ebihalakat. Az ipari halászat, de a sporthorgászat is áldozatokat követel. Az utóbbi esetében a használt csali más fajokat is vonzhat mint halakat pl. a mocsári teknőst. Ilyenkor a teknőst sajnos ritkán engedik el, inkább házi állatként próbálják megtartani vagy eladásra ajánlják fel a védett fajt. A gyepégetés a megmaradt élőhelymaradványok szerkezetét teszik tönkre, a növényzet nélküli gyepeken a megmaradt egyedek már nehezen találnak menedéket de táplálékot is. A visszatartott árvizek a régi vizes területek további halálát jelentik.

Ha meg akarjuk tartani a kétéltű- és hüllőfajokat az Érmelléken akkor a következőket kellenne tenni. Ahol lehetséges vissza kell adni az Érnek az árvidéket. Ez a lépés sok állat- és növényfaj védelmében fontos eredményt jelentene. Fennt kell tartani a kis vízmélységű vizes terüleket. A náddal benőtt helyeken nyitva kell tartani a vízfelszíneket. A vizesterületek szomszédságában fennt kell tartani a szárazföldi területek jó minőségét (pl. gyepek és bokorsávok). A legelőkön be kell időszakosan keríteni a meglévő pocsolyákat, hogy a nagy számú legelő állat ne tegye tönkre őket. Fennt kell tartani a megfelelő számú állatokkal történő legeltetést. A túllegeltetés hosszú távon rossz minőségű gyepeket jelent, ami párhuzamosan az állattartás rovására is megy. Az erdők szomszédságában meg kell őrizni a bokorsávokat és a gyepeket. Az útakat kétéltűbarát szerkezetűre kell átalakítani. Az útszéli kétéltű terelők az út alatt átmenő alagutakba kell hogy torkoljanak. A legfontosabb azonban az, hogy el kell érni azt, hogy ne történjen további élőhely rombolás! Ne szántódjanak fel a gyepek és a parcellák közötti élőhelysávok! Ne szenyeződjenek tovább a talaj, a talaj- és a felszíni vizek. Ne történjen túllegeltetés! Ne legyen gyepégetés!

Ha sikerül ezeket a lépéseket betartani egészségségesebb életteret biztosíthatunk magunkank is.

Alább a környéken jelzett kétéltű- és hüllőfajokat soroljuk fel:

1. Triturus dobrogicus Kiritzescu, 1903 – Hu: Dunai gőte, Ro: Tritonul cu creastă dunărean, En: Danube crested newt
2. Lissotriton vulgaris Linnaeus, 1758 – Hu: Pettyes gőte, Ro: Tritonul comun, En: Smooth newt
3. Bombina bombina (Linnaeus, 1761) – Hu: Piroshasú unka, Ro: Izvoraș/buhai cu burta roșie, En: Fire-bellied toad
4. Pelobates fuscus (Laurenti, 1768) – Hu: Barna ásóbéka, Ro: Broasca de pământ brună, En: Common spadefoot
5. Bufo bufo (Linnaeus, 1758) – Hu: Barna varangy, Ro: Broasca râioasă brună, En: Common toad
6. Bufo viridis Laurenti, 1768 – Hu: Zöld varangy, Ro: Broasca râioasă verde, En: Grean toad
7. Hyla arborea (Linnaeus, 1758) – Hu: Leveli béka, Ro: Brotăcel, En: Common tree frog
8. Rana arvalis Nilsson, 1842 – Hu: Mócsári béka, Ro: Broasca de mlaștină, En: Moor frog
9. Rana dalmatina Fitzinger in Bonaparte, 1838 – Hu: Erdei béka, Ro: Broasca roșie de pădure, En: Agile frog
10. Pelophylax ridibundus Pallas, 1771 – Hu: Nagy tavibéka, Ro: Broasca mare de lac, En: Marsh frog
11. Pelophylax lessonae Camerano, 1882 – Hu: Kis tavibéka, Ro: Broasca lui Lessona, En: Pool frog
12. Pelophylax kl. esculentus (Linnaeus, 1758) – Hu: Kecskebéka, Ro: Broasca mică de lac, En: Edible frog
13. Emys orbicularis (Linnaeus, 1758) – Hu: Mocsári teknős, Ro: Țestoasa de apă europeană, En: European Pond Turtle
14. Lacerta viridis Laurenti 1768 – Hu: Zöld gyík, Ro: Gușter, En: Eastern green lizard
15. Lacerta agilis Linnaeus 1758 – Hu: Fürge       gyík, Ro: Șopârla de câmp, En: Sand lizard
16. Zootoca vivipara (Lichtenstein, 1823) – Hu: Elevenszülő gyík, Ro: Șopârla de munte, En: Common lizard
17. Podarcis tauricus Pallas, 1814 – Hu: Homoki gyík, Ro: Șopârla de iarbă, En: Balkan wall lizard
18. Natrix natrix Linnaeus, 1758 – Hu: Vizisikló, Ro: Șarpele de casă, En: Grass snake